Konténer kert -képek, tapasztalatok 1 hónappal az ültetést követően

A cserépbe ültetett növénytársulásaim nagy része elég jól működik együtt, a növények jól fejlettek. Íme néhány észrevétel.

Itt olvashatjátok a bejegyzésemet, amit az ültetéskor írtam>>

A sarkantyúka és a citromfű nem jó párosítás. A citromfű cserepében a sarkantyúka sokkal később kezdett csírázni és a növények sokkal gyengébbek is volta, mint a másikban, ezért pár nap gondolkodás után ki is vettem őket. Mivel a cserepek egymás mellet helyezkednek el és ugyan az a talaj van bennük, úgy vélem csak a társításban lehet a probléma.

Sarkantyúka ritkítása előtt

A másik konténerben amiben  a sarkantyúka rózsával, szegfűvel és petúniával volt párosítva, remekül fejlődik az összes növény. A rózsa visszabokrosodott, a sarkantyúka levelei nagyok, mindkettőn sok bimbó van. Szerintem egy hét múlva virágozni is fognak. Egyetlen probléma a levéltetű, amit a kedves hangyácskák előszeretettel cipelnek ide-oda a növényeken. Jelenleg pár naponta kézzel összenyomom és leseprem őket, így ez az állapot fenntartható. Nyilván egy nagyobb kertnél ez bajos lenne. 🙂

Ritkítás után

Úgy ítéltem meg, hogy kissé túlzásba estem a sarkantyúka magok ültetésével. A növények már el is nyomták a szegfűt, így ebben a cserépben is megszabadultam a növények egy részétől. Remélhetőleg a szegfű majd meghálálja és több virágot hoz.

Rózsabimbó

 

 

 

 

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Mentés

Related Post

One thought to “Konténer kert -képek, tapasztalatok 1 hónappal az ültetést követően”

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.